Roxette

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 14053 alkalommal

Bemutatás:

Roxette



Per Gessle és Marie Fredriksson azzal a céllal alapított együttest 1986-ban, hogy megvalósíthassák, ami az ABBA óta senkinek sem sikerült: Svédországból startolva irány a világhír! Egyikük sem számított teljesen névtelennek a szakmában, Per ugyanis egy rockcsapatban játszott, Marie pedig már három szólóalbummal dicsekedhetett. Az új formáció a Roxette nevet kapta Dr. Feelgood egyik dala után. A Pearls Of Passion című albummal rögtön a nemzetközi közönséget célozták meg, hiszen – a korábbi próbálkozásokkal ellentétben - angol nyelven írták. Platinalemez lett, igaz, csak Svédországban. Ugyanígy járt a második album, a Look Sharp is, amikor hirtelen fordulat következett: egy diákcsere jóvoltából Svédországban tartózkodó amerikai egyetemista elküldte a The Look című számot hazája egyik rádióállomásához, és ezzel elindított egy folyamatot, amelynek a végén az egész világ megismerte a Roxette nevét. Szerződés az EMI Americával, első hely az USA single-eladási listáján – hogy csak néhány momentumot említsünk. 2000 derekáig a duó 38 millió albumot és 15 millió kislemezt adott el világszerte. A recept rémegyszerű: néhány, a Beatlest idéző melódiához vegyünk egy dögös hardrock gitárt, és fűszerezzük Marie hangjával, amely jellegénél fogva súlyosabbá teszi a könnyed dallamot. Az eredmény pedig pontosan azoknak a hallgatóknak imponál, akiknek Bon Jovi túl punkos, a HipHop pedig túlságosan esztelen. Négy album és élő fellépések tömkelege után először 1992-ben tartottak szünetet. Marie gyereket szült, Per másik projecten dolgozott. Az 1994-es Crash! Boom! Bang! legalább olyan elementáris erővel ostromozta a slágerlistákat, mint ahogyan a címe alapján elvárható. Hamarosan azonban – ismételten gyermekáldás miatt – újra búcsút vettek a zenéléstől. A periodikusan megjelentetett Best Of albumok sem akadályozhatták meg, hogy a Roxette a feltörekvés időszakához hasonló sebességgel merüljön feledésbe. Öt év elteltével azután ismét jelentkeztek a Have A Nice Day című lemezzel, majd pedig 2001 tavaszán a Room Service albumukkal.

Biográfia:

"Pearls of Passion" (1986)
- "Dance Passion-The Remix album" (1987)
"Look Sharp!" (1988)
"Joyride" (1991)
"Tourism" (1992)
"Crash! Boom! Bang!" (1994)
"Don't Bore Us, Get to the Chorus!" (1995)
"Rarities" (1995)
"Baladas En Español" (1996)
"Have A Nice Day" (1999)
- "Greatest Hits" (2000)
"Room Service" (2001)
"The Ballad Hits" (2002)
"The Pop Hits" (2003)
"A Collection of Roxette Hits: Their 20 Greatest Songs!" (2006)
"The Rox Box / Roxette 86-06" (2006)
"Charm School" (2011)

Albumok:

Roxette dalszövegek (61 db):

(Do You Get) Excited? video

20 BPM

A thing about u video

Almost unreal video

Anyone

April Clouds

Chances

Church of your heart hun video

Crash! Boom! Bang! video

Cry

Dance Away

Dangerous video

Dressed For Success

From A Distance

Go To Sleep

Good Karma

Half A Woman, Half A Shadow

Hotblooded

How do you do? hun video

I don't want to get hurt video

I Remember You

I was so lucky

I'm sorry

It Just Happens

It must have been love hun video

Joyride video

Knockin' On Every Door

Listen to your heart hun

Listen to youre heart hun video

Little Girl

Milk and Toast and Honey

My word, my love, my life

Neverending love video

One Wish video

Paint

Perfect Day

Physical Fascination

Real sugar

She's Got Nothing on video

Sleeping in my car video

Sleeping Single

Small Talk

Some Other Summer

Soul Deep

Spending my time hun video

Stars hun video

The Big L. video

The Look video

Things Will Never Be The Same

This One

Voices

Vulnerable

Waiting For The Rain

Watercolours In The Rain

Why Don't You Bring Me Flowers?

Why Don'tcha?

Wish I could fly hun video

You Make It Sound So Simple

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Editto Hozzászólás ideje: 2011-01-07 13:42:16

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-16 12:38:40

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

Az egyik nagy kedvencem... mert rólam (is) szól, arról mit érzek, ha nincs velem : )))

Valee Hozzászólás ideje: 2010-12-30 11:41:25

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-16 20:29:18

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

Ennél a dalnál jobb nincs ! Ezt imádom (L)♥

CorvusX Hozzászólás ideje: 2010-11-11 15:04:45

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-05 20:25:24

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

Jo ez a szám csak kár hogy nincs végig irva a szovege.

sac1212 Hozzászólás ideje: 2010-09-06 22:46:15

Utolsó bejelentkezés:
2018-02-11 15:37:56

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

Ez a dal valami gyönyörű!!

Delphi Hozzászólás ideje: 2010-08-17 18:03:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-02 14:28:32

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

Imádom ezt a számot, jobb nem is lehetne:(:*

klúúbaba Hozzászólás ideje: 2009-11-21 16:46:38

Utolsó bejelentkezés:
2016-05-23 20:18:39

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

hát ha neked van hozzá érzéked,akk fordítsd le te [*** moderálva ***] legalább annak,h tudod,h mit hallgatsz angolul!

bobjack Hozzászólás ideje: 2009-10-23 16:30:56

Utolsó bejelentkezés:
2016-09-04 10:51:55

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

A dal valóban szép, de a fordítónak erősen szüksége volna nem sak az angol, de a magyar nyelv gyakorlására is. Sajna, úgy tűnk, nincs nagy érzéke egyikhez sem. A számítógépes fordítás nem helyettesíti a gondolkodást...

€n!kő Hozzászólás ideje: 2009-05-10 13:14:01

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 19:46:39

Véleménye a(z) "Roxette" előadóról:

ez a dal gyönyörű♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább