Lana Del Rey

Zenei irányzat: indie rock, pop
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 26578 alkalommal

Bemutatás:

Elizabeth Woolridge Grant (New York City, 1985. június 21.)
Amerikai énekes-dalszerző, model hölgy.
Művésznevei: Lizzy Grant, May Jailer, Lana Del Rey

Kisgyermekként nem érdekelte különösebben a zene, inkább a
filmek érdekelték. Tizenegy éves korától már templomi kórusban
énekelt. Már ekkor írt verseket, történeteket. A középiskolában
egy tanára mutatott neki különböző stílusú zenéket, és hívta fel
a figyelmét arra, hogy milyen sokféle stílus létezik, valamint arra
is, hogy minden stílusban vannak értékek... hatásos volt.
Hamarosan nagy zenebarát lett. Különösen a Nirvana és Kurt
Cobain hatott rá akkoriban, valamint Bruce Springsteen és Elvis
Presley zenéje is.
A középiskola után nem ment egyből egyetemre, önállósodni
próbált, elköltözött a szüleitől - és bár igen gazdag családból
származik - saját maga próbálta előteremteni a megélhetését
biztosító forrásokat. Ebben az időszakban kezdett el gitározni.
Első dalit is ekkor írta. Nemsokára gitáros énekesként kezdett
szerepelgetni (2003).
Első kislemeze 2005-ben jelent meg még Lizzy Grant néven.
Mérsékelt sikere miatt nevet változtatott és felvett egy albumnyi
anyagot May Jailer néven, amelyen saját dalokat énekel saját
akusztikus gitár kísérettel az ő sajátos folk stílusában. Ez az
album 2006-ra elkészült, de végül nem jelent meg. (Később
2012-ben digitálisan letölthetővé vált, állítólag csak kiszivárgott).

2010-ben mindent elölről kezdett. Elkezdett énekelni tanulni és
nyitott a szerzők felé is, innentől legtöbb esetben társszerzőkkel
közösen formálta a dalait, valamint Lana Del Rey néven kezdett
el szerepelni. Innentől indult be a karrierje, amely azóta is tart.

Hangzó anyagai:
2005 Young Like Me (EP, még Lizzy Grant néven)
2006 Sirens (album, May Jailer néven készült, nem jelent meg)
2008 Kill Kill (EP, még Lizzy Grant néven)
2008 Sparkle Jump Rope Queen (EP, még Lizzy Grant néven)

Lana Del Ray néven megjelent studio albumok:
2010 Lana Del Ray (Lana Del Ray A.K.A. Lizzy Grant)
2012 Born to Die (Interscope Records, Polydor)
2014 Ultraviolencia (Interscope Records, Polydor)
2015 Honeymoon (Interscope Records, Polydor)
2017 Lust for Life (Interscope Records, Polydor)

Albumok:

Lana Del Rey dalszövegek (170 db):

13 Beaches

1949

24

A Star For Nick video

Afraid hun video

All You Need video

American hun video

Art Deco

Aviation video

Axl Rose Husband video

Back To The Basics video

Backfire video

Bad Disease video

Beautiful Player

Bel Air hun video

Big Bad Wolf video

Big Eyes hun video

Big Spender (feat. Smiler) video

Birds Of A Feather

Black Beauty hun video

Blue Jeans hun video

Blue velvet hun video

Boarding School video

Body Electric hun video

Born To Die hun video

Break My Fall

Brite Lites video

Brooklyn Baby hun video

Burning Desire hun video

Burnt Norton (Interlude)

Butterflies video

Butterflies (Part 2) video

Carmen hun video

Change video

Chelsea Hotel No. 2 (originally by Leonard Cohen) video

Cherry video

Children Of The Bad Revolution video

Cola video

Come When You Call Me America

Cruel World hun video

Daddy Issues video

Damn you hun video

Dangerous Girl video

Dark paradise hun video

Delicious

Diet Mountain Dew hun video

Disco video

Don't Let Me Be Misunderstood video

Driving In Cars With Boys hun video

Dum Dum video

Dynamite video

Elvis (Demo) video

End Of The World hun video

Every Man Gets His Wish hun video

Fake Diamond hun

Find My Own Way

Flipside

Florida Kilos hun video

For K video

For K Part 2 hun video

Fordham Road video

Freak hun video

Fucked My Way Up To The Top hun video

Gangsta Boy

Get Drunk hun video

Go Go Dancer hun video

God knows I tried hun

Gods and Monsters hun video

Goodbye Kiss (Cover) video

Gramma video

Guns And Roses hun video

Heavy Hitter video

High By The Beach hun video

Hit and run hun video

Hollywood's Dead video

Honeymoon video

Hundred Dollar Bill video

I Can Fly hun video

I Don't Wanna Go video

I'm Indebted to You

Is it wrong video

Is This Happiness video

Jealous Girl video

Jimmy Gnecco hun video

Jump hun video

Kill Kill hun video

Kinda Outta Luck hun video

Last girl on Earth hun video

Lift Your Eyes video

Live Or Die video

Lolita hun video

Lucky Ones hun video

Making Out video

Match Made In Heaven

Mermaid Motel hun video

Methamphetamines video

Million Dollar Man hun video

Moi Je Joue video

Money Hunny video

Money Power Glory video

Motel 6 video

Music to Watch Boys To hun video

My best days video

My Momma

National Anthem hun video

National Anthem Monologue (I Still Love Him) hun

Never let me go hun video

Next to me video

Noir video

Off To The Races hun video

Oh Say Can You See video

Old Money hun video

On our way video

Once Upon A Dream video

Ooh Baby video

Out With A Bang video

Paradise video

Paris hun video

Party Girl (St. Tropez) video

Pawn Shop Blues video

Pin-Up Galore video

Playing Dangerous video

Pretty Baby

Pretty When You Cry hun video

Pride video

Prom Song (Gone Wrong) video

Puppy Love hun video

Push Me Down video

Put me in a movie hun video

Put The Radio On

Queen Of Disaster hun video

Queen Of The Gas Station video

Radio hun video

Raise me up video

Religion

Ride hun video

Sad Girl hun video

Salvatore

Serial Killer hun video

Shades of Cool hun video

She's not me (Ride Or Die) video

Smarty video

Summer Of Sam video

Summer Wine hun video

Summertime sadness hun video

Swan Song hun video

Terrence loves you video

The Blackest Day

The Other Women video

This Is What Makes Us Girls hun video

Trash (Miss America) video

Trash Magic video

Try Tonight video

Ultraviolence hun video

Us Against The World video

Velvet Crowbar video

Video Games hun video

West Coast hun video

Westbound

White Mustang

Without you hun video

Yayo hun video

You & Me video

You Can Be The Boss video

You Must Love Me video

You're Gonna Love Me video

Young and Beautiful hun video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább