Dan Bălan

Dan Bălan
Teljes név: Dan Bălan
Együttes: Dan Balan
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 1, összesen 2765 alkalommal

Bemutatás:

Dan Mihai Balan született 1979. február 6.-án egy moldovai faluban, Kishinevben, Mihai Balan és Ludmila Balan gyermekeként. Három éves koráig nagymamájánál lakott, Anastasia Balannál. Édesanyja akkoriban híres Televízió-műsorvezető volt, s Dan így ismerkedett meg a kamerákkal illetve a reflektorfénnyel. 1990-ben kapta meg élete első hangszerét- a harmónikát. Akkor kezdett el keringőket komponálni, elég nagy sikerrel. Nyolcadik osztályig egy líceumba járt M.Eminesku néven. 1993-ban felvették a Gheorghi Asache nevezetű líceumba. 1994-ben diplomát kapott az ottani zeneiskolától, harmónika szakon. Ugyanebben az évben családja Izraelbe költözött csak azért, hogy a gyermekük nyugodtan tanulhasson a Tabetha iskola iskolában, de végül csak 1,5 évet tanult mindössze. Ezek után visszatért Kishinevbe, ahol csatlakozott a jogi egyetemhez.

Biográfia:

2001-ben csatlakozott az O-Zone nevezetű zenekarhoz, ahova két barátját is magához vette. Az együttes csak 2002-ben adott ki egy albumot Number 1névvel. Hála az albumnak ők lettek Oroszország és Románia egyik legjobb előadói. Ezek után egy másik album következett, a DiscO-Zone, világsikeres számok lettek. Talán a legsikeresebb dal a Dragostea Din Tei lett, ami meghozta nekik az óriási sikert.

A siker nem tartott számukra olyan hosszú ideig, mivel 2005-ben feloszlottak. A legnagyobb probléma az volt, hogy néhány tag számára csupán hobbi volt a zenélés, így külön utakra tértek.

Dan létrehozott egy pop-rock zenekart Balan névvel, s rögtön ki is adták a Sugar Tunes Numa Numa című dalukat, ami nem volt más, mint az O-Zone slágerének, a Dragostea Din Teinek a rockos változata.

Így kiadott egy albumot The Power of Shower névvel, ami 2007. december 1.-én jött ki. Pontosan két évre rá szülőfalujában kiadott egy újabb albumot, a Crazy Loop Mixet.

2010-ben két sikeres számot hallhattunk tőle. A Chica Bombot és a Justify Sexet. 2011-ben Vera Brezhnevával való duettje Ukrajnában a TOP 100-as listán az 1. helyet is elérte. Október 25.-én megjelent következő klipje, a Лишь до утра, aminek a szövegét ő maga írta. Egy nap alatt megnézték több, mint 100 ezren. Ezzel nagy dicsóséget tudhat magának, mivel rengeteg amerikai is megdicsérte a dalt. Az utóbbi dalnak megjelent 2011 decemberében a dance verziója.

2012 áprilisának végén feltöltötte az új dalát, a Люби-t (Szeress) és a hozzá készített videóklipet. Egy hónapon keresztül benne volt a TOP-10 slágerben Oroszországban és Ukrajnában egyaránt. Megnyert az orosz Zolotoy Grammofon (Arany Mikrofon) gálán egy díjat a Лишь до утра című daláért.

Zenekarai:

O-Zone

O-Zone

(ismeretlen - napjainkig)

Dan Bălan dalszövegek:

Crazy Loop (Dan Balan) hun video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább