Corey Taylor

Corey Taylor
Teljes név: Corey Taylor
Együttes: SlipKnot
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 2, összesen 2852 alkalommal

Bemutatás:

Pillanatnyilag nyolc tagú Slipknot metál zenekar énekese, és a Stone Sour hard rock együttes alapító tagja.

Biográfia:

Corey Taylor énekes 1992-ben alapította meg Des Moinesban a Stone Sour zenekart Joel Ekman dobossal. Állandó tagcserék mellett koncerteztek klubokban és bárokban. Két demót készítettek (1992-ben és 1994-ben), majd 1997-ben Corey átigazolt a Slipknotba, akik akkor már túl voltak első saját kiadású lemezükön (Mate. Feed. Kill. Repeat.). Joey Jordison dobos, Shawn Crahan, és Mick Thomson gitáros kereste meg Taylort, aki akkoriban a The Adult Emporium nevű szexboltban dolgozott.Taylort a dallamos énekhangja miatt kérték fel, de énekstílusához a tiszta énekhang mellett hozzátartozik a rappelés, a suttogás, a hörgés is. Taylor első koncertje a Slipknot énekeseként 1997. augusztus 22-én volt. Ezen az első fellépésen még nem viselt maszkot (ami a Slipknot egyik jellegzetes külsősége), de egy hónappal később a következő koncerten már abban a maszkban állt színpadra, amit aztán az 1999-es Slipknot albumról az egész világ megismerhetett.Taylornak komoly alkoholproblémái voltak. Alkohol hatása alatt többször próbált meg öngyilkosságot elkövetni. 2003. november 14-én, éjjel a Sunset Boulevardon lévő Hyatt szálloda egyik nyolcadik emeleti erkélyéről próbált meg leugrani, de a feleségének sikerült lebeszélnie róla.Taylornak három gyermeke van: Griffin és Aravis, valamint egy korábbi kapcsolatából egy lány,

Zenekarai:

Corey Taylor dalszövegek:

'Til We Die (SlipKnot) video

(SIC) (SlipKnot) video

1st Person (Stone Sour)

All hope is gone (SlipKnot) hun video

Anna (Stone Sour)

Blotter (Stone Sour) hun video

Blue Study (Stone Sour)

Bother (Stone Sour) hun video

Cardiff (Stone Sour)

Child Of Burning Time (SlipKnot) hun video

Choose (Stone Sour)

Cold Reader (Stone Sour)

Come What(ever) May (Stone Sour) video

Dead Memories (SlipKnot) hun video

Diluted (SlipKnot) video

Execute (SlipKnot) video

Eyeless (SlipKnot) hun video

Eyeore (SlipKnot) video

Fruitcake (Stone Sour)

Gehenna (SlipKnot) hun video

Gematria (SlipKnot) video

Gematria (the killing name) (SlipKnot) video

Get Inside (Stone Sour)

Idle Hands (Stone Sour)

Liberate (SlipKnot) video

Made of Scars (Stone Sour) video

Me Inside (SlipKnot) video

Monolith (Stone Sour)

Omega (Stone Sour)

Opium of The people (SlipKnot) hun video

Purity (SlipKnot) hun video

Road Hog (Stone Sour)

Sillyworld (Stone Sour) hun

Snuff (SlipKnot) hun video

Socio (Stone Sour) hun video

Suffer (Stone Sour) hun

Take a Number (Stone Sour)

The Day I Let Go (Stone Sour)

The Frozen (Stone Sour)

The Nameless (SlipKnot) video

The One That Kills The Least (SlipKnot) video

This Cold Black (SlipKnot) hun video

Tumult (Stone Sour)

Wherein Lies Continue (SlipKnot) hun video

Your God (Stone Sour)

Zzyzx Rd. (Stone Sour) hun



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább