Fabio Pianigiani

Fabio Pianigiani
Teljes név: Fabio Pianigiani
Együttes: Keressük!
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Zeneszerző
Megtekintve: Ma 3, összesen 1222 alkalommal

Bemutatás:

Fabio Pianigiani (Siena, 1953.)
Olasz zenész, zeneszerző, zenei kutató, zeneterapeuta, zenetanár.
Hangszere: gitár

Olaszországban végezte zenei tanulmányait, majd Angliában és az
Amerikai Egyesült államokban képezte magát tovább.
1985-ben tért haza Olszországba, ahol Gianna Nanninivel kezdett
dolgozni. Első közös munkájuk a Profumo című album hatalmas
sikert aratott. Az énekesnő későbbi albumain is szerepelnek közös
alkotások.
Együtt dolgozott Donatella Rettore, Riccardo Fogli előadókkal is, az
utóbbinak a művészeti tanácsadója, producere és rendezője is volt.

1993-ban Pianigiani és Marco Ferrini professzor a védikus kultúrát
kezdték tanulmányozni. A Bhakti jóga meditációs zenéit elemezték
többek között, hogy az hogyan hat az emberi szervezetre.
Később a jazz, és különféle klasszikus zenei irányzatok élettani
hatásait is vizsgálta.
2000-ben Pianigiani kiadta a Fonte Gaia című művét, amelyet a
Piazza del Campo, Siena történelmi szökőkútja ihletett. A darab a
víz szimbolikus értékét és mély jelentőségét tükrözi.
Később a kínai orvoslással kezdett foglalkozni, és ebben a témában
diplomázott is az USA-ban 2007-ben. 2008-tól pedig mint egyetemi
oktató - A hang hatása a pszichére - mesterképzéseket vezetett a
a Sienai Egyetemen.

Fabio Pianigiani dalszövegek:

Anime colorate (Riccardo Fogli) video

Avventuriera (Gianna Nannini) video

Ballando (Riccardo Fogli) video

Bell'amica (Gianna Nannini) video

Bello e Impossibile (Gianna Nannini)

Butterfly (Riccardo Fogli)

Casablanca (Gianna Nannini) video

Dietro ai tuoi occhi (Riccardo Fogli)

Fuochi dietro la collina (Riccardo Fogli)

Giramore (Gianna Nannini)

I maschi (Gianna Nannini) video

Io senza te (Gianna Nannini) video

Profumo (Gianna Nannini) video

Quale amore (Gianna Nannini) video

Quante mani (Gianna Nannini) video

Racconto d'estate (Riccardo Fogli)

Stellicidio (Gianna Nannini) video

Terra straniera (Gianna Nannini) video

Voglio fare l'amore (Gianna Nannini) video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább