Yoon Doo Joon

Yoon Doo Joon
Teljes név: Yoon Doo Joon
Együttes: B2ST
Hangszer, szerep: ének
Megtekintve: Ma 1, összesen 1473 alkalommal

Bemutatás:

1989. július 4-én született Goyang-ban.
Jelenleg a Dongshin Egyetemen tanul színész szakon, amit ösztöndíja honorál. Ugyan ezen a szakon van GiKwang is, valamint ugyan ezen az egyetemen csak zenei szakon tanul két másik Beast tag: JunHyung és HyunSeung is.

Biográfia:

Karrier /zenei/
Doo Joon egészen a gimnázium második évéig nagy álma volt, hogy egyszer középiskolai testnevelő tanár legyen, ám akkoriban vetítette az MTV a mára már hatalmas népszerűségre szert tett Big Bang dokumentum filmjét, ami után Doo Joon álmai 180 fokos fordulatot vettek. Zenei karriert szeretett volna, aminek az elején se tanárai, se szülei nem örültek, ám Doo Joon fáradhatatlan kitartása végül eredményt hozott, hiszen szülei beíratták egy zeneiskolába.
Hamarosan már a JYP-nél volt gyakornok és nem sok választotta el, hogy vagy a 2AM vagy a 2PM tagjaként debütálhasson, ám végül még se sikerült átesnie a rostán.
Ezek után szerződött át a CUBE-hoz ahol JunHyung-al együtt rapperként szerepelt AJ Wipe the Tears című videójában.
Majd tagja lett jelenlegi csapatának a Beast-nek, ahol mint vezető van jelen.

/színészi/
A Beast-el való debütálása előtt majdnem szerepet kapott a High Kick Through the Roof-ban ám elutasították, mondván most inkább csak zenei karrierjére összpontosítson. Egy hónappal később tagja lett a Danbi reality-show-nak valamint egy kis ideig a Sunday, Sunday Night show-ban is szerepelt.
2010-ben végre debütálhatott, mint színész ráadásul egyszerre két sorozatban az All My Love-ban és a More Charming By the Day-ben.

Egyéb tevékenységei
2010-ben a Buckaroo farmer márka modelljének választották Shin SeKyung színésznővel együtt.
Két hétig az SNSD Taeyeon-jával vezette a Chin Chin rádió egyik műsorát ahol, mint DJ tevékenykedett.
De szerepelt G.NA debütáló videójában az I’ll Back Off So You Can Live Better-ben.

Érdekességek
- Ha csapaton belül viták vannak, mindig Doo Joon a békítő.
- Nem tudott aludni mikor DongWoon, GiKwang, JunHyung, HyunSeung, JiYoon és GaYoon felvételiztek az egyetemükre.
- A Beast tagok közül ő bírja legkevésbé az italt, ami miatt egy ideig a tagok folyton cukkolták.
- Kedvenc színe a kék.
- Kedvenc SNSD tagja Hyoyeon.
- Goo Ha-rával nagyon jó és elég közeli kapcsolatot ápol.
- Doo Joon felelős a csapatból, hogy ellenőrizze a Beastről felkerült híreket a neten.
- A többi tag szerint Doo Joon ijesztő mikor komoly arcot vág, de egyben őt tartják a legokosabbnak/ leglogikusabbnak a csapatból.
- Mindig Doo Joon az aki föl kel legelőször és a többieket is mindig ő ébreszti.
- YoSeob szerint ő a legrendetlenebb és a konyhában is ő csinálja a legnagyobb kupit. :)
- A H1N1 elterjedése után kézfertőtlenítő mániás lett.
- Imád kötekedni a 4minute-es GaYoon-al.
- A csapatból Doo Joon kézírása a legszebb.
- Doo Joon és YoSeob mindig együtt alszanak, takarózni pedig csak a kedvenc pöttyös takarójukkal hajlandóak. :)
- Pajesz nélkül meztelennek érzi magát.
- Nagyon makacs illetve fél a magasságtól.
- Kedvenc étele a rántott csirke és imádja a Coca-colát.
- Felkelés után mindig snack-et eszik.
- Lee Sanghwa olimpiai korcsolyázó a nő ideállja, de a többi tag szerint Doo Joon ideálja naponta változik és képes bárkibe első látásra beleszeretni. :)
- Doo Joon nagyon érzékeny (a legapróbb dolgokon is sírva tud fakadni)

Zenekarai:

B2ST

B2ST

(ismeretlen - napjainkig)

Yoon Doo Joon dalszövegek:



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább