John Rzeznik

John Rzeznik
Teljes név: John Rzeznik
Együttes: Keressük!
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 3, összesen 276 alkalommal

Bemutatás:

John Joseph Theodore Rzeznik (Buffalo, USA, 1965. december 5.)
amerikai gitáros-énekes, dalszerző. (lengyel származású)
Ritkábban a Johnny Rzeznik művésznevet is használja.

Saját együttesében, a Goo Goo Dolls nevű alternatív rock zenekarban,
dalszerző, de ezen kívül más előadóknak is írt és ír dalokat.
Például: Anastacia
Több filmzenét is írt a Disney-nek. Például a Treasure Planet főcímdalát.


Biográfia:

Apja meghalt a 55 évesen alkoholizmusban, egy évvel később édesanyja
is elment szívrohamban. Ott maradt árván négy nővérével.
Elég sok teher került ekkor az alig 16 éves kamaszra. Dolgoznia kellett hát
az iskola mellett, de emellett már ekkor elkezdett komolyan gitározni.
Érettségi után beiratkozott a Buffalo State College-ba, ahol megismerkedett
Robby Takac és Mike Malinin kezdő zenészekkel, és megalakították a Goo
Goo Dolls nevű alternatív rock zenekart. Ebben ő gitározott és énekelt, Robby
basszusozott és énekelt, és Mike dobolt.
10 studio albumuk jelent meg.

John Rzeznik dalszövegek:

Illusions (Ryan Cabrera) video

Iris (Ronan Keating) video

Seasons Change (Anastacia)

The Saddest Part (Anastacia)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább