John Foxx

John Foxx
Teljes név: John Foxx
Együttes: Keressük!
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 216 alkalommal

Bemutatás:

Dennis Leigh (Chorley, 1947. szeptember 26.)
Angol énekes-dalszerző, garafikus, fotográfus, tanár.
Színpadi és szerzői neve: John Foxx

Ő volt az Ultravox zenekar létrehozója és énekes-dalszerzője.
Az 1973-ban alapított zenekar először a Tiger Lily nevet kapta.
Kezdetben trió volt: Chris Allen (basszusgitár) és Stevie Shears
(gitár), és Foxx (ének, szintetizátor, dalszerzés). Azután előbb
a kanadai Warren Cann (dob), majd Billy Currie (hegedű) lépett
be a zenekarba. Így alakult ki az első két albumot kiadó társaság.
A harmadik albumon már az új gitáros Robin Simon játszik.
Bár új hangot képviseltek, a sokféle irányzatból összegyúrt,
eklektikus albumok egyike sem lett sikeres...az ebből keletkező
feszültség elfogadhatatlan súrlódásokhoz vezetett, emiatt lépett
ki az általa alapított és számára mindvégig fontos zenekarából
1979-ben.
Ezután szóló karrierbe kezdett, majd 1985-ben elhagyta a színpadot.
Grafikusként, tanárként kereste a boldogulását...
a '90-es évek végétől ismét foglalkozik zenével, is és ad ki új albumokat.

Zenekarai:

John Foxx dalszövegek:

Dangerous Rhythm (Ultravox)

Dislocation (Ultravox) video

Fear In The Western World (Ultravox) video

ROckWrok (Ultravox) video

Sat'day Night in the City of the Dead (Ultravox) video

Slow Motion (Ultravox) video

The Frozen Ones (Ultravox) video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább